Becup 2009 – videos beszámoló
A rendezvény és a támogatott csapat:
Portálunk az eSportok elkötelezett híveként idén a Teamwork - Counter Strike csapatát támogatja, így az egyesület mérkőzéseire is ellátogatunk. Most a Pestszentimrén rendezett Becup 2009 torna képes-videos beszámolója következik.

csodálatos környezetben található a sportkastély

a rendezvény logója - kifüggesztve a főfalon
Az 2009-es Becup eSport kupán bő 70 csapat harcolt, Counter Stike 1.6, Soure és Cod versenyszámokban. A Teamwork egyesület szerencsére a szombati és vasárnap kora délelőtti mérkőzéseken is remekül szerepelt, így délután már a döntőben szoríthattunk értük. Bár a videos riport tanúsága szerint a fiúk jobb eredményre számítottak, mi azért elégedettek voltunk a második hellyel is.

a Teamwork egyesület néhány tagja, hátukon portálunk emblémájával
Sikerült riportot készítenünk a rendezvény egyik főszervezőjével is, aki elmondta, milyen nehézségekkel küzdöttek az első napon. Videos beszámolónkból az is kiderül, hogy nem csak a férfiak, hanem jónéhány hölgy is érdeklődött a versenyek iránt.
Becup 2009 videos beszámoló:
Becup 2009 - kivetítőn a Forma1:
A Becup 2009 persze nem csak az elvakult CS játékosoknak, hanem minden, az eSportok iránt érdeklődőnek remek szórakozást nyújtott. A versenyek mellett óriás kivetítőn élvezhettük a Forma 1 Belga futamának izgalmait is.

F1 2009 Belgium - füstölt, de végigment (Barichello)
Fotó galériák és cikkajánló:
Becup 2009 képgaléria - 48 kép
Nyárbúcsúztató – Becup 2009 - Rövid beszámoló a hétvége eseményeiről
ICL 2 képgaléria - 3 nap, 178 kép
CeBit 2009 képgaléria - 8 gyártó, 144 fotóval
Infinity Lan vasárnap – finálé - Az ICL 2 győztese: Teamwork eSport egyesület
Expert partnernap - 4 oldalas beszámoló az Asus, az ATi, az nVIDIA és az MSI újdonságairól
Cebit 2009 – helyszíni beszámolók - I rész, II rész és III rész

















