Vörös és fekete: konfiguráció luxus hardverekből


Szerző: certamen | Dátum: 2008-12-01 12:51:38 | Rovat: Hardver



Tartalom:


Az utóbbi napokban sok, luxusnak számító alkatrészt kaptunk partnereinktől. Innen jött az ötlet, építsünk egy jó kis konfigot ezekből a hardverekből, így mutatva be azokat.

Vörös és fekete, áll a címben. Stendhalt nem véletlen rángattuk bele a mai összeállításba, mivel az alkatrészek túlnyomó része ezekben a színekben képviselteti magát. Ha már a színeket említem, vegyük is sorra az összeépítésre váró hardvereket:

XG Viper II


Vörösök:

Mivel konfiguráción dolgozunk, vegyük előre a házat, elvégre az van elsősorban szem előtt. Az XG Viper 2 egy külsőre nagyon látványos termék, reméljük munka közben is szimpatikusnak találjuk majd!

Szintén vörös a processzorhűtő, amit a Blackbit jóvoltából van szerencsénk bemutatni. Xilence termékekkel korábban már elég jó tapasztalataink voltak, így szívesen foglalkozunk velük újra.


Feketék:

Az alaplappal illene kezdeni, de olyan domináns videokártya érkezett hozzánk, amit nem lehet második helyen említeni. Tehát Leadtek GTX 280, fekete bordával, és horribilis teljesítménnyel az igazi luxus jegyében.

Szintén fekete az alaplap, név szerint Asus P5Q Premium. Az ára alapján mindenképpen luxus termék, meglátjuk a felszereltség és a körítés is prémium-e?

A felsorolás végére maradt a Xilence 600W-os tápegysége, ami komoly meglepetésekkel szolgál majd..

Ami kimaradt:

A felsorolásból kimaradt a processzor, ram, hdd hármas fogat. Ezek az alkatrészek a megszokottak, (legalábbis mi ezekkel tesztelünk) csak a konfiguráció működése érdekében van rájuk szükség..


tovább

SPIDERNET ´99


© 2008-2022 - hardver-teszt.hu - Minden jog fenntartva