Asus AMD AM3 - változások, újdonságok


Szerző: Umbra | Dátum: 2010-02-12 12:18:47 | Rovat: Hardver



Asus AM3 - teljes mellszélességgel az AMD mellett:


Az Asus sosem kötelezte el magát egyik vagy másik processzorgyártó mellett, mindig két irányba dolgozott. Bár most úgy tűnhet, az LGA1156 számít igazi slágernek, az Asus csendben fejlesztgeti AM3-as alaplapjait is.


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus AMD AM3 - változások, újdonságok


Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több új alaplap és számos új technológia is erősíti az AMD-s vonalat. Mostani (kissé maratonira sikerült) hírünkből kiderül mire jó a Core Unlocker, mikor lesz USB 3.0 az AMD lapokon és mit tudnak az új M4N98TD és M4N75TD lapok.


Asus Core Unlocker - két mag néha négy is lehet:


Régóta téma AMD tulajdonosok között, hogy a két és hárommagos processzorokból hogyan lehet X4-et csinálni. A feladathoz igazából nincs „instant” recept, sőt, ahány gyártó annyi féle megoldás létezik. Az Asus egy úgynevezett Core Unlocker szolgáltatással kíván a vásárlók kedvében járni.


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus Core Unlocker


A technológia igazán tetszetős, hiszen a felhasználó minden kockázat nélkül próbálkozhat a blokkolt magok aktiválásával. A Core Unlocker program képes azonosítni a rossz magokat, így ha egy kétmagos prociban, három mag használható stabilan, csak ennyit engedélyez.

Az új „magnyitó” eljárás szinte minden frissebb Asus AMD alaplapon elérhető, ideértve (a listából ezúttal még hiányzó) a most bemutatásra került M4N98TD és M4N75TD deszkákat is:


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus Core Unlocker kompatibilis lapok



Asus USB 3.0 - már az AMD-sek sem maradnak ki a jóból:


Eddig szomorúan tapasztaltunk, hogy az USB csak az Intel lapok (ott is főleg a legújabb, LGA 1156) esetében kerül „integrálásra”. Nos, itt a gyógyír, az Asus U3S6 kártyája személyében. Az USB 3 és SATA 6GB/s csatolókat is tartalmazó bővítő egység az M4A79-T Deluxe alaplaphoz a csomag részeként jár, de megvásárolható külön is. Ennek segítségével, a lassan korosodó USB 2.0 portokat USB 3.0-val egészíthetjük ki, ezzel is gyorsítva a külső tárolókkal történő adatkommunikációt.


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus M4A79-T Deluxe - USB 3.0 kártyával


Spekulálni ritkán szoktunk, azonban most megengednénk magunknak egy feltételezést. Mi lenne az, amivel az AMD komolyan borsot törhetne az Intel orra alá? Nos, az USB 3.0 natív integrálása, például a hamarosan debütáló AMD890GX lapkakészletbe. Ha ez megvalósulna, akkor az Intel bizony kapkodva tervezhetne új P65 chipeket, immár USB 3.0-val..


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus U3S6 kártya



Asus M4N98TD és M4N75TD - DDR3 az nForce lapokon is:


Úgy tűnik az nVIDIA ébredni látszik Csipkerózsika álmából, hiszen az utóbbi hetekben számos NV hír látott napvilágot (Optimus, Ion2, GTX 480). Minden jel arra utal, hogy van még fantázia az nVIDIA termékeiben, ezt pedig az Asus is így látja. Most elővették a cég két korábbi (M4N82 és M4N72) lapját és némi politechnikázás után, új néven kerülnek forgalomba. Név szerint az Asus M4N98TD-EVO és az Asus M4N75TD nevű modellekről van szó.


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus M4N98TD-EVO alaplap


Az új lapokban maradt a régi lapkakészlet, tehát az nForce 890a SLI és az nForce 750a SLI. Ami új az a DDR3 memória foglalatok felbukkanása, méghozzá rögvest 2000 MHz-es támogatással. A DDR3 és az SLI mellé betársul még az Xtreme Design, a 8+1 fázis, a Core Unlocker és a Core Unlocker switch is.


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus M4N75TD alaplap


A felújított lapok hűtéséről hőcsövekkel összekapcsolt bordák gondoskodnak, legalábbis az M4N98TD esetében. Kimenetek és csatlakozók terén mindkét lap igen jól felszerelt. Az M4N89TD EVO eSATA, 1394 és optikai hang kimenettel is bír, míg kistestvére eSATA nélkül kínálja ugyanezt. PCE-E csatolóból 2, DDR3 foglalatból pedig 4 kapott helyet a deszkákon, SATA II pedig ötös és hatos fogattal van jelen.


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus M4N98TD és M4N75TD specifikációk



Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus M4N98TD és M4N75TD főbb képességei


Az Asus úgy tűnik hosszú távra tervez a felújított M4N lapjaival, hiszen ez év októveréig még biztosan velünk maradnak ezek az AM3-as vasak. Bár arakat egyelőre nem közölt az Asus, a hardverek piaci pozícióját megmutatta. Eszerint az M4N98 a felső, míg az M4N75 a középkategóriában veszi fel a harcot.


Asus AMD AM3 - változások, újdonságok

Asus M4N98TD és M4N75TD pozícionálás




A hírhez kapcsolódó, ajánlott termékek:



Aqua Electromax: Asus M4A785TD-M EVO alaplap (akció) >> 22.155 Ft

Bluechip: Asus M4A77TD alaplap >> 23.340 Ft

Foramax: Asus M4A785D-M PRO alaplap >> 18.750 Ft



Korábbi híreink:



hardver-teszt

(2010.02.11.) - MSI N220GT - elnémul a GeForce GT 220

(2010.02.11.) - Toughpower TX - végletekig kegyetlen

(2010.02.10.) - Gigabyte HD 5450 OC és HD 5770 UD VGA-k

(2009.02.10.) - Silicon Power LuxMini 320, 322 és Helios 101

(2009.02.09.) - USB 80 Chajabodo - akiknek 12 port nem elég

(2010.02.09.) - Radeon HD5570 és HD5550 - két svájci bicska

(2010.02.09.) - MSI R5770 Hawk - 7+1 fázis a jobb tuningért

(2010.02.08.) - AMD Radeon HD 5770 - szürkehalál élőben



Kapcsolódó tesztek - cikkek - galériák:



AMD X2, X3 és X4 - teltház a középkategóriában (hír) - Hét új CPU - 2, 3 és 4 maggal

Asus M4A89GTD Pro alaplap (hír) - Képeken az AMD 890FX - Asus M4A89GTD Pro

Sapphire RS760G – DDR2 és DDR3 (hír) - Sapphire AM3 alaplap DDR2 és DDR3 foglalattal

Három új AM3-as vas (hír) - Asus M4A77, M4A77D és M4A78LT-M alaplapok

Integrált megoldás nVIDIA lapkával (hír) - Asus M4N68T-M – integrált, DDR3-as alaplap

AMD Athlon II X3 - az új best buy (hír) - AMD Athlon II X3 és X4 CPU újdonságok

MKV lejátszás és egy kis játék (videó 14p:10mp) - HTPC AMD alapokon – 70000 Ft-ból


Forrás: asus


A hír képanyaga a PC Aréna által biztosított HP DC7600 Ultra Silm számítógépen készült.




lap teteje

SPIDERNET ´99


© 2008-2019 - hardver-teszt.hu - Minden jog fenntartva