Válság és luxus egyszerre
Kissé paradox az utóbbi időben előállt életkép, amiben a gyártók egyik kezükkel folyamatos létszámleépítéssel próbálnak spórolni, míg másik kezükkel az értékes hardvereket árulják. Mai hírösszefoglalónk főszereplői is a kettősség jegyében tervezték alkatrészeiket, amik drágák, nagyok, de legalább tartósak. Ezek közül elsőként az MSI új X58 PRO alaplapját mutatjuk be, ami a hírek szerint 200 dollárnál is olcsóbb lesz. Az MSI spórolós terméke után az Asus, egy sokkal inkább teljesítmény-centrikus hardvere következik, a P6T Deluxe V2 személyében. Az Asus-nál maradva ismertetjük a gyártó VENTO TA-U számítógépházának paramétereit és egyedi jellemzőit.

Ma sem maradnak VGA hírek nélkül olvasóink, hiszen új képek láttak napvilágot az XFX Radeon HD 4870 X2-ről. Ha már Radeon, akkor ismét MSI, hiszen a vállalat frissítette HD 4850 és HD 4870-es kártyáit. Záró hírünket (akárcsak tegnap) az Acer-nek köszönhetjük. Két új üzleti notebook-kal jelentkezik a cég. A két újdonság neve: TravelMate 6593 és TravelMate 6493.
MSI X58 PRO alaplap:
Megfizethető X58-as alaplappal állt elő az MSI. Igaz, elsőre valószínűtlennek hangzik a dolog, mégis igaz, hiszen az MSI X58 PRO mindössze 199 dollár. Ez a jelenleg gyenge forint mellett is csak 47.000 Ft-ot jelent. (Ez az ár még így is magas, de más X58-as lapokhoz képest kifejezetten kedvező!)

Az MSI nagyon ésszerűen látott neki az X58 PRO kivitelezésének és csak azt tette rá, ami feltétlen szükséges. Megmaradt a hat memóriafoglalat és a maximum 24GB RAM lehetősége, valamint a tartós kondenzátorok és a Crossfire. Ezzel szemben a vásárlónak le kell mondania az SLI-ről és a millió SATA portról is. Játékosoknak igazán remek választás lehet ez az alaplap, főleg annak, aki az Ati videokártyáit szereti jobban.
Asus P6T Deluxe V2 alaplap:
Az Asus is kiadott egy „butított” X58-as deszkát, ám az átalakítás sokkal kisebb, mint az MSI esetében. Mindössze annyi történt, hogy az Asus lehagyta a P6T Deluxe-ról a SAS vezérlőt, így kizárólag SATA merevlemezekkel boldogul a termék. Ez természetesen az árra nagyon kedvezően hatott, bár az valószínűtlen, hogy az Asus P6T Deluxe V2 fel tudná venni a versenyt az MSI „olcsó” X58-asával. (Az Asus nem is ezzel a céllal alakította át a P6T Delux-ot, pusztán csak ésszerűsítettek a vason.)

Asus VENTO TA-U számítógéház:

Az Asus két új számítógépházat mutatott be a minap. Mindkét termék a jó szellőzés és könnyű szerelhetőség jegyében fogant. Csavarhúzómentes szerelést és tágas belső teret ígér az Asus, még azoknak is, akik Crossfire, vagy SLI rendszer építésén gondolkoznak.
A jó szellőzésről az akár 7db 12cm-es ventilátor gondoskodik, amiből kettő gyári tartozék, további öt pedig extraként szerelhető be. A TA-U1 méretei 202x456x530 mm, míg a TA-U2 202x484x530mm-es.
Az előlapon audio kivezetés és két USB 2.0 port kapott helyet, valamint előkéíszették a frontpanelt e-SATA fogadására is. További extraként az Asus TA-U számítógépházaiban az egyik 5,25”-os hely 3,5”-osra alakítható.
XFX HD 4870 X2 videokártya:
Tegnap már írtunk róla, hogy az XFX új, HD 4870 X2-es videokártyával jelentkezik. Mára a gyártó weboldalán is feltűnt a friss hardver, így most lehetőségünk van néhány fotót mutatni róla:

Ahogyan az várható volt, a kártya hűen követi a referenciát, azaz:
GPU: 750 Mhz
RAM: 2 GB DDR5 – 3600 Mhz
Stem processzorok: 1600 db.
MSI R4870-MD1G és R4870-MD512 videokártyák:
Kicsit kanyarodjunk vissza az MSI-hez. A vállalatóriás frissítette HD 4870-es VGA kártyáit, méghozzá nagyon szimpatikus módon. A referencia hűtést mind a két modell esetében lecserélték, egy 9cm-es ventilátorból és két hőcsőből álló rendszerre.

Az újdonságok órajelei nem, csak a nyák mérete, a mag hűtése és kondenzátorok típusa változott. A változtatásoknak köszönhetően az R4870-MD1G és R4870-MD512 akár 10 évig is üzemképes maradhat, méghozzá csendben és hűvösen. Mindehhez már csak egy karcsú árcédulát kellene biggyesztenei, de valószínűleg ez a vágyunk nem fog teljesülni. (Az MSI biztosan megkéri majd az árát a tartós kivitelnek és az extra hűtésnek.)
Acer TravelMate 6593 és TravelMate 6493 laptopok:
Az Acer két új üzleti laptoppal jelentkezett még néhány héttel ezelőtt, név szerint a TravelMate 6593-mal és a TravelMate 6493-mal. Mostanra mind a két notebook felkerült az üzletek polcaira, így bárki megvásárolhatja őket, potom 1100-tól 1500 dollárig terjedő áron. Mit kínál az Asus ennyire sok pénzért? Nézzük:

TravelMate 6593 specifikációk:
CPU: Intel Centrino 2 Processzor: Core2 Duo T9500 (6MB L2 Cache - 2.53 GHz - 1066MHz FSB)
Kijelző: 15.4″ WXGA Acer CrystalBrite™ TFT LCD (1280 x 800)
RAM: 4GB DDR3 1066 MHz Dual Channel Memory
VGA: Integrated Intel® Graphics Media Accelerator 4500 MHD
HDD: 250GB 7200RPM SATA Hard Drive
ODD: DVD-Super Multi Double-Layer Drive
Kártyaolvasó: 5-in-1 Digital Media Card Reader
Wi-Fi: 802.11a/b/g/Draft-N Wi-Fi CERTIFIED
Webkamera: Acer Crystal Eye Webcam
OS: Windows Vista Business
Ár: USD1499
TravelMate 6493 specifikációk:
CPU: Intel Centrino 2 Processzor: Core2 Duo T8400 (3MB L2 Cache - 2.53 GHz - 1066MHz FSB)
Kijelző: 14.1″ WXGA Acer CrystalBrite™ TFT LCD (1280 x 800)
RAM: 3GB DDR3 1066 MHz Dual Channel Memory
VGA: Integrated Intel® Graphics Media Accelerator 4500 MHD
HDD: 250GB 7200RPM SATA Hard Drive
ODD: DVD-Super Multi Double-Layer Drive
Kártyaolvasó: 5-in-1 Digital Media Card Reader
Wi-Fi: 802.11a/b/g/Draft-N Wi-Fi CERTIFIED
Webkamera: Acer Crystal Eye Webcam
OS: Windows Vista Business
Ár: USD1099 - USD1299
A hírösszefoglalóhoz kapcsolódó, ajánlott oldalak:
Processzorok az Aqua kínálatában
VGA-k a Computer Emporium kínálatában
Korábbi híreink:
Club3D, Acer, XFX és EVGA újdonságok
Intel Core 2 E8700, Amd Phenom II X4 805
Acer, Asus, Msi, Gigabyte és XFX hírek
Ventilátorok, memóriák, vga árak
AM3-as és AMD 760G-s alaplapok, BFG 9800 GT
Intel P55, BFG GTX 285, HD 4670 Ultimate
Kapcsolódó tesztek:
Ati Radeon HD 4830 vs GeForce 9800 GT
Geforce 8300 a Radeon 3300 ellen
VGA tesztek a hardver-teszt.hu portálon
Alaplap tesztek a hardver-teszt.hu portálon
Fórum a hardver-teszt.hu portálon
Forrás: asus, xtreview, acer, xfx, msi










