CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje


Szerző: Umbra | Dátum: 2011-09-05 17:44:48 | Rovat: Hardver


..a CHS idén is megrendezte szokásos partnernapját, ahol a kisebb és nagyobb gyártók egyaránt felsorakoztak. Rövid képes összefoglalónkban a Dell, az Acer, az ASRock, az MSI, a Brother és az ASUS hardverei mellett néhány személyes észrevétel és benyomás is terítékre kerül..



A HP csinos lányokkal, az MSI inkább Military Class II-vel próbált hatni:


A CHS (ha valaki nem ismerné őket: hazánk egyik legnagyobb számtech. nagykereskedése) idén is megrendezte partnernapját, ahol a disztribúcióban szereplő gyártók bemutathatták termékeiket, magukat és az esetleges újdonságokat. A kiállítótér mellett rengeteg előadás is volt, és az elmúlt évekkel ellentétben ezek a prezentációk meglepően sok információval szolgáltak. (Bár a lényeget gyakran az elhangzó mondanivaló mögül kellett kihallani.)


Mielőtt azonban az előadásokra térnék, néhány gondolat a kiállítókról és a stratégiáról. Belépve a rendezvényre nagyjából 8-10 meglehetősen csinos hostess fogadta a látogatókat; mindegyikük a HP-t volt hivatott népszerűsíteni. Ez főleg azért izgalmas, mert a HP PC üzletágának eladása kapcsán mindenkiben ott motoszkált a kérdés, mit mutat a HP 2011-ben a CHS partnernapon. Nos, végignézve a lányokat engem annyira már nem is érdekelt, hogy eladják-e a PC-s részleget vagy sem, vagyis a hatásvadász hozzáállás lényegében bejött. Ráadásul amennyire én láttam a mindenféle nyereményeket (esernyő, bögre) osztogató lánykák elterelték a többiek figyelmét is, így a HP ezúttal megúszta kínos kérdések nélkül a napot.


CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)


Persze nem mindenkit lehet ilyen egyszerűen „félrevezetni”, jó példa erre a Dell prezentáció. A jól felépített előadás egyrészt rávilágított, hogy a Dell Magyarországon igen erős pozíciót foglal el (consumer 26%) és a HP kiszállásával csak tovább erősödnek majd. Érdekes, hogy eddig nem volt divat a konkurensek minősítése, idén mégis többen megtették ezt. A Dell-es előadó egyfelől mondjuk úgy „jót röhögött” a HP távozásán, másfelől pedig komoly kritikával illette az Acer és a Lenovo stratégiáját. Szerintük az Acer olcsón-jót elképzelése nem életképes (nekem személy szerint nem ez a tapasztalatom), a Lenovo pedig nevetséges akvizíciókkal bagatellizálja a márka jó hírét (példaként a Medion felvásárlását említették). Dell fronton amúgy volt termék újdonság is: a hazai piacon vére debütáló Inspiron R SWITCH notebook-ok és fedlapok személyében.


Nem mutogatott senkire az Acer, a jelek szerint nekik e-nélkül is megy a szekér. Szalay Balázs előadásán nem a konkurensek, hanem az Acer kapta a főszerepet, lényegében a teljes palettán végigvezettek minket. Az újdonságok közül korábban mi is elég sok mindent megmutattunk, többek közt az Acer Llano alapú, TimelineX és Ethos notebookjait, A500 és W500 tablet készülékeit, valamint a pénteken bejelentett, szupervékony Aspire 3951-et.


CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)


Becsücsültünk egy ASUS-os fejtágítóra is és kíváncsian vártuk, hogy a gigantikusan széles palettából ezúttal mire helyezik a hangsúlyt. A ROG termékvonal lett a befutó, ASUS Crosshair V Formula alaplappal és ROG MARS II videokártyával. Mindkét termék kapcsán megbizonyosodhattunk arról, hogy az ASUS-ból továbbra sem veszett ki az újító szellem. A ROG után két, korábban már nálunk is beharangozott multimédiás készüléket mutattak be, az egyik az újragondolt és nagyban feljavított O!Play Mini Plus (ezt meg is lehetett tapogatni), a másik pedig a speciális audiofil igényekre kihegyezett Xonar Essence One volt.


Előadással nem, viszont egy csomó újdonsággal igenis jelen volt az ASRock. Az új CoreHT mini PC mellett a PCI-Express 3.0 alaplapjaikat demózták (Extreme3 és Extreme7), valamint hoztak egy Fatality-s 990FX-et és egy mini ITX-es A75-öt. Hazai vonatkozásban talán ez utóbbi a legizgalmasabb, hiszen az A75M-ITX segítségével extrém kicsi méretben állíthatunk össze erős gépet (például AMD Llano A8-3850 procival), abszolút költséghatékony módon.


Az A75M-ITX mérete mellett felszereltsége és ára is versenyképesnek tűnik: tartós alkatrészek, 2db DDR3 memória foglalat, PCI-E 16x csatoló, 4db USB 3.0, 4db SATA 6Gbps, HDMI VGA és optikai hangkimenet, eSATA, mindez 17x17 cm-en 25.000 Ft alatt.


CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)


Miközben az ASUS és az Acer csak magával foglalkozott (amúgy nagyon helyesen), addig a Dell mellett az MSI is odapörkölt a többieknek. Ha párhuzamokat keresnénk, akkor valami olyasmi körvonalazódna, hogy amíg a Dell mumusa a HP, addig az MSI leginkább a Gigabyte-tól tart. Legalábbis a Military Class II ismertetője alatt többször is elhangzott az a megállapítás, hogy a versenytársak rosszabbat/kevesebbet adnak (főleg a Gigabyte), ellenben az MSI Military Class II tényleg a csúcsok csúcsa. A felhasznált anyagok és technológiák révén amúgy a Military Class II tényleg jónak tűnik, főleg akkor, ha az ezt használó alaplapokat és videokártyákat elfogadható árral párosítják.


Érdekes, hogy az MSI előadáson (és a kiállítótérben is) kizárólag komponens termékek - alaplapok, videokártyák - várták az érdeklődőket. Arra a kérdésre, hogy notebookok és netbookok kihagyása egy új üzletpolitika részeként, vagy csak véletlenül történt, majd a jövő ad választ. Ami viszont tény, az MSI magyarországi csapata új emberrel bővült, így a brand idehaza sokkal komolyabb szereplővé válhat.


CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)

CHS 2011 - kis és nagy gyártók seregszemléje (a kép nagyítható)


Brother. Lehetségesnek tartom, hogy a márka többek számára ismeretlen, ami nem is meglepő, hiszen a HP / Canon / Epson uralta nyomtató piacon nem könnyű érvényesülni. A Brother mégis ezzel próbálkozik, elsősorban a kis és középvállalati szegmensben. Legerősebb oldaluk az A3 nyomtatók kínálata, ilyen termékből a belépő szinttől a high-end-ig mindenféle elérhető. Hálózatban, magányosan, fax-szal vagy a nélkül, az A3-as Brother nyomtatók minden vállalkozás életét megkönnyítik - legalábbis a prezentáció mondanivalója ez volt. Ezt a kijelentésüket hamarosan bizonyíthatják is, hiszen heteken belül érkeznek az első tesztpéldányok, így videóban mutatjuk meg nektek, mire képesek a Brother A3-ak.




Címkék:  CHS, 2011, Asus, Acer, ASRock, MSI, Kingston, Brother


lap teteje

SPIDERNET ´99


© 2008-2019 - hardver-teszt.hu - Minden jog fenntartva