GeForce GTX 560 Ti - Gigabyte, Zotac, MSI


Szerző: Umbra | Dátum: 2011-01-27 12:35:11 | Rovat: Hardver


Gigabyte GV-N560SO-1GI és GV-N560OC-1GI - ez igen:


Kifejezetten tetszetősre sikerült a Gigabyte GTX 560 Ti párosa, azon belül pedig a Super Over Clock modell az összmezőnyből is kiemelkedik. Ez a saját áramköri lapra épített kártya egyedi hűtéssel, pokolian megemelt órajelekkel és csendes működéssel kápráztatta el a tesztelőket. Még az általában ésszerűen kritikus Guru3D sem talált igazán fogást a GV-N560SO-1GI-n, márpedig 21 oldalas tesztjükben lett volna rá mód. Nézzük, mitől is döglik a légy.


Gigabyte GV-N560SO-1GI és GV-N560OC-1GI

Gigabyte GV-N560SO-1GI és GV-N560OC-1GI


Adott egy alapból is jól sikerült grafikus mag, az 114 alapú GeForce GTX 560 Ti személyében, melyből a Gigabyte saját ízlése szerint faragott videokártyát. Az áramköri lapot rögtön le is cserélték és a referenciánál hosszabb egységgel dolgoztak. Ennek előnye, hogy az alkatrészekből több és szellősebben is ráfér, ráadásul a méretes hűtésnek is jut hely. Az említett alkatrészek között említhető a 7 fázisú PWM kialakítás, valamint az összes Ultra Durable VGA+ jellemző.


A cooler talán többeknek ismerős lehet néhány korábbi SOC modellről, ez nem véletlen, hiszen a mondhatni a GTX 560 Ti SO a GV-N460SO-1GI egyenes ági leszármazottja. Hűtésünk (mely két ventilátorból, méretes bordából és négy hőcsőből áll) persze nem csak mutatós, hanem hatékony is; a mérések alapján az 560 SOC hidegebb és csendesebb is, mint referencia társai. Ez önmagában nem lenne akkora szám, viszont ha megvizsgáljuk az órajeleket és a sebességet, máris láthatjuk, a Gigabyte mérnökei ezúttal jól dolgoztak.


Gigabyte GV-N560SO-1GI

Gigabyte GV-N560SO-1GI


Órajelek: a GV-N560SO-1GI nem kevesebb, mint 1000 MHz-es grafikus mag tempót és 4580 MHz-es memóriákat kínál. Ehhez jön még a 2000 MHz-es Shader, valamint a tesztek alapján GTX 570 szintű teljesítmény. Nos, ha a Gigabyte jól árazza be a cuccot, akkor még az is elképzelhető, hogy a GeForce GTX 560 Ti SO képében olcsóbban juthatunk hozzá, egy GTX 570 sebességű videokártyához.


Bár a másik Gigabyte GTX 560 Ti sokkal kevésbé izgalmas, mint az SOC megoldás, néhány szót azért megérdemel. Érdekes, hogy a gyártó GV-N560OC-1GI gyorsítóján is WindForce coolert használ, tehát két ventilátor és több hőcső is a serénykedik a meleg eltávolításán. Az órajelek GPU / RAM / Shader tekintetében rendre 900 / 4000 / 1800 MHz-en alakulnak, úgyhogy a tuning itt sem maradt el. Ultra Durable VGA révén a GV-N560OC-1GI is jó vásárnak ígérkezik a maga (végfelhasználói) 69.000 Ft-os árával.



MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II széria - négyes fogat, komoly hűtésekkel:


Az MSI is komoly hangsúlyt fektetett a GTX 560 Ti hűtésére, hiszen a nemrég bejelentett négy modell mindegyike TwinFrozr II coolerrel rajtol. Ezek közül a Golden Edition ígérkezik különösen exkluzív verziónak, tejesen rézből készült szellőztető rendszerével. Az „aranyos” N560GTX-Ti Golden a stílszerűség jegyében átszínezett PCB-vel mutatkozik, ami feketéről barnára változott a festés során. Kinézete mellett a kártya órajelei is előnyükre módosultak, a GPU 900, míg a memóriák 4200 MHz-es kapacitáson üzemelnek.


MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II széria

MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II széria - Golden Edition és SOC


A család másik három tagja között is akad még egy kellemes típus, méghozzá N560GTX-Ti Twin Frozr II/SOC típusjellel. Noh igen, az SOC jelölést elvileg a Gigabyte már lestoppolta magának, így az MSI vehette volna a fáradtságot, hogy saját nevet találjon ki. Ez természetesen mit sem von le a 950 MHz-es GPU-t és 4200 MHz-es memóriákat felvonultató termék érdemeiből, de a névválasztás abszolút szerencsétlen.


„Maradék” két MSI GTX 560 Ti-nk már sokkal szolidabb, a standard N560GTX-Ti Twin Frozr II mindössze hűtésében nyújt maradandót, az N560GTX-Ti Twin Frozr II/OC- pedig még visszafogott tuningra is futotta. Ismét ékes bizonyítékát láthatjuk annak, hogy a GTX 560 Ti mennyire túlhajtás barát, hiszen még a sima OC megoldás is elketyeg 880 MHz GPU tempóval.


MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II széria

MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II széria - látványos VGA-k


Az MSI GTX 560 Ti videokártyák kapcsán érdemes még említést tenni az árazásról. Nyugati lapok szerint még az OC modell sem lesz drágább, mint más márkából egy referencia változat, holott az MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II OC hűvösebb és 3-8%-kal gyorsabb is. Ha ez hazánkban is igaznak bizonyul, akkor az MSI ezúttal nagyon jó lóra tett, amikor a TwinFrozr II hűtés mellett tette le voksát.



Zotac GTX 560 Ti - a referenciát itt is sutba dobták:


Nem félt a Zotac sem hozzányúlni a referenciához, így két, az nVidia ajánlásaitól részben és egészben eltérő GTX 560 Ti-vel rukkoltak ki. A kevésbé átalakított verzió (ZT-50301-10M) is kínál azért érdekességeket, így új hátlapi kivezetések és saját hűtés is megfigyelhető a kártyán. Kimeneti oldalra két DVI, valamint egy normál méretű HDMI és szintén teljes méretű DisplayPort is felkerült. A coolert két hővel erősítették meg, kinézetét pedig a Zotac vállalati színeihez igazodva fekete-sárga összeállításra hangolták. (A hűtő amúgy pokolian emlékezet a Gainward 9600 GT / 9800 GT idejében használt coolereire.) Órajelek tekintetében nincs változás, maradt a 822 / 4000 / 1645 MHz tartomány.


Zotac GTX 560 Ti - a referenciát itt is sutba dobták

Zotac GeForce GTX 560 Ti - a referenciát itt is sutba dobták


A standardnál hosszabb áramköri lapon dolgozik a Zotac GTX 560 Ti OC (ZT-50303-10M), bár a nagyobb kialakítás ezúttal kevésbé indokolt. Míg az MSI és a Gigabyte is azért nyúlt hozzá a PCB-hez, hogy saját fejlesztésű szupertartós és szuper-strapabíró alkatrészeit helyezze el rajta, addig a Zotac inkább látványelemként közelítette meg a kérdést. Persze az is lehetséges, hogy a cooler alatt vannak csodák, de a 850 MHz-es GPU és a 4010 MHz-es RAM sebesség ezt nem támasztja alá. Reméljük Zotac 560 Ti OC ára tükrözi majd az órajel beli fogyatékosságot és egy elfogadhatóan olcsó termékkel gazdagodik a piac. (Már amennyire egy GTX 560 Ti képes olcsó lenni.) Zotac újdonságaink közös jellemzője, hogy a vásárlóknak a gyártó Assasins Creen Brotherhood játékot ad ajándékba.



SilverStone Fortress FT3 és Digital Storm Enix - galéria:

Gigabyte GeForce GTX 560 Ti SOC (GV-N560SO-1GI) Gigabyte GeForce GTX 560 Ti SOC (GV-N560SO-1GI) Gigabyte GeForce GTX 560 Ti SOC (GV-N560SO-1GI) Gigabyte GeForce GTX 560 Ti SOC - zajterhelés Gigabyte GeForce GTX 560 Ti SOC - hőmérsékletek Gigabyte GeForce GTX 560 Ti OC (GV-N560OC-1GI) Gigabyte GeForce GTX 560 Ti OC (GV-N560OC-1GI) MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II - Golden Edition MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II - Golden Edition MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II - Golden Edition MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II - Golden Edition MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II - Golden Edition MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II - SOC MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II - OC MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II MSI N560GTX-Ti TwinFrozr II Zotac GeForce GTX 560 Ti OC Zotac GeForce GTX 560 Ti OC - adatlap Zotac GeForce GTX 560 Ti OC Zotac GeForce GTX 560 Ti OC Zotac GeForce GTX 560 Ti Zotac GeForce GTX 560 Ti - adatlap Zotac GeForce GTX 560 Ti Zotac GeForce GTX 560 Ti Zotac GeForce GTX 560 Ti - ajándék Assasins Creed

A hírhez kapcsolódó termékek és azok ára:


Aqua Electromax: Zotac GeForce GTX470 1280MB DDR5 >> 66.815 Ft


Bluechip: Gigabyte GV-N460SO-1G Geforce GTX460 1GB >> 57.990 Ft


PCHelpline: MSI N460GTXHAWK NVIDIA 460 GTX 1G >> 51.357 Ft




Címkék:  GeForce, GTX 560 Ti, videokártya, VGA, Gigabyte, MSI, SOC


lap teteje

SPIDERNET ´99


© 2008-2019 - hardver-teszt.hu - Minden jog fenntartva